Az 1789-ben kitört francia forradalom, és annak előzménye az úgynevezett „felvilágosodás” eszméi (amely, mint kifejezés már önmagában egy hazugság: nem volt sötét a középkor) fenekestől felforgatták a világot, és sajnos a rossz irányba terelték az emberiségét. A „felvilágosult” gondolkodók toleranciát hirdettek, emberi jogokról prédikáltak, de csak embertelenségeket tudtak elkövetni. Emberek ezreit nyakazták le a guillotine-nal, köztük egyházi személyeket. A jakobinus diktatúra terrorja miatt 1794. július 17-én Párizsban tizenhat kármelita apácát végeztek ki. A nővérek levágott hajjal, a Veni Creator Spiritust énekelve vonultak a guillotine alá.

XVI. Gergely pápa-Egy pápa aki harcot indított a liberalizmus ellen

A felvilágosodás harcot indított Krisztus egyháza, az egyetemes, örök igazság ellen. Templomokat zártak be, a katolikus papokat a forradalmi alkotmányra tett esküre kötelezték, és Vendée tartomány lakóit, akik bátor harcot indítottak a terror ellen, kegyetlenül legyilkolták, köztük nőket, gyerekeket is. Sajnos a francia forradalom véres eszméje, a liberalizmus, Robespierre halálával sem halt ki, sőt mint egy mételyként ma is fertőzi Európa földjét. A „felvilágosodás” és a francia forradalom egyházellenes elképzelései a 19. századi Európában is töretlenül terjedtek. Franciaországban komoly elnyomatást szenvedett a „felvilágosult” államhatalom részéről az egyház, és ugyanígy minden nyugati államban jelen volt egy szekularizációs tendencia, ami a dualizmus alatt elérte a Magyar Királyság földjét is. A polgári államok politikusai harcot indítottak a katolikus egyház majdnem 2000 éves igazságával szemben, persze nem olyan radikális eszközökkel, mint ahogy azt szellemi elődjeik tették a francia forradalomban. A házasság intézményét meggyalázták, féktelen szabadságot hirdettek, és a pénzt tették meg istenné, a valódi Istent pedig próbálták a templom falai közé zárni.  A liberális métely sajnos az egyházba is befurakodott. Egyes teológusok, például Felicité de Lamennais, az Avenir folyóirat szerkesztője úgy vélte, hogy 1789 elveit belehet építeni a katolikus egyház tanításaiba.

Viszont nagy ellenfélre találtak e liberális eretnek „katolikusok” XVI. Gergely pápa személyében, aki a következő képpen nyilatkozott róluk: Igaztalanság, arcátlan tudomány, zabolátlan szabadság ünnepel elvetemedett győzelmeket, megvetvén az Istentől megszentelt dolgok szentségét; semmirekellő, méltatlan emberek meggyalázzák, bemocskolják, kigúnyolják Isten tiszteletének fenségét és magasztosságát, amelynek egykor oly nagy hatalma és oly nagy befolyása volt: és ennélfogva kiforgatják az igaz tant is és arcátlanul mindenféle tévtant terjesztenek…A püspököket megillető köteles engedelmességet felmondták, jogaikat lábbal tiporták. A felső és középiskolák ijesztően visszhangoznak a szörnyőséges új tévtanoktól, amelyekkel a katolikus hitet most már nem csak alattomban és a háta mögött támadják, hanem nyíltan és nagy fennen egy borzalmas és kérlelhetetlen háborút hirdettek meg ellene. Iskolarendeletekkel és a tanítók példájával az ifjúság szellemét megrontották, és így bekövetkezett a hit szörnyőséges hanyatlása és az erkölcsök rettentő romlása.”
De ki is volt ez a katolikus egyház tradícióit megőrizni kívánó pápa? Valóban Metternich bábja volt? Valóban annyira bigott volt, hogy betiltotta Rómában a vasutat és a közvilágítást? Ebben a bejegyzésben XVI. Gergely pápáról lesz szó. Szent Péter utódjáról, aki harcot indított a liberalizmus ellen.

XVI. Gergely pápa Alberto Cappellari néven látta meg a napvilágot 1765. szeptember 18-án az észak-olaszországi Bellunóban, egy olasz kisnemesi család sarjaként. Apja ügyvéd volt. 18 éves korában csatlakozott a kamalduli szerzetesrendhez, 22 évesen pedig már pappá is szentelték. A kamalduli rend a bencések szigorított rendje volt. Tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, e célból magányosan, Isten felé fordulva éltek, ötvözve a közösségi, szerzetesi és remeteéletet. A csuhájuk színe miatt fehér barátoknak is nevezték őket. A fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. A szerzetesrendből hozott gondolkodás Cappellari uralkodását is jelentősen meghatározta a későbbiekben. Hamar kitűnt éles eszével és nagy teológiai tudásával. 1795-ben került először Rómába és mint termékeny tudós dolgozott itt. Az II Trionfo della Santa Sede című művében elítélte a janzenizmus nevű eretnekségét. A janzenizmus egy kora újkori teológiai mozgalom volt a katolicizmuson belül, elsősorban a Francia Királyságban, amely az eredendő bűnt, az emberi romlottságot, az isteni kegyelem szükségességét és az eleve elrendelést hangsúlyozta. Művét, amelyben kitartott a szigorú, katolikus hitbéli tanok mellett, több európai nyelvre is lefordították. VII. Pius kormányzása (1800–1823) alatt a Különleges ügyek és az Inkvizíció Kongregációjának egyik legfontosabb tanácsadója lett.

Kamalduli szerzetesek

Amikor Napóleon francia császár hadserege elfoglalta Rómát 1809-ben, letartóztatta és Franciaországba deportálta VII. Piust, Cappellari Muranóba menekült, ahol a rendje Szent Michele-i kolostorában tanított, ahol először szerzetes lett. Innen 1814 -ben egy csoport szerzetessel átköltöztek Padovába. Napóleon végső veresége után a bécsi kongresszus visszaállította a Pápai Állam szuverenitását Közép-Olaszország felett, és Cappellarit visszahívták Rómába, hogy elfoglalja a posztját. Ekkor lett rendjének generálisa is. XII. Leó idején (1823–1829) ért egyházi karrierje csúcsára, ugyanis a pápa 1825. március 21-én bíborossá nevezte ki. Bíborosként tárgyalt az örmény katolikusok nevében az Oszmán Birodalommal. Az 1831-ben meghalt VIII. Piusz pápa, és összehívták a konklávét az új egyházfő megválasztásra. A francia forradalom után a Pápai Államban ekkor két nagy párt létezett.  Az egyik a korszellemhez alkalmazkodni kívánó „politicanti párt” (politizálók), a másik pedig a kor követelményeit elutasító, a teljes restauráció igényével fellépő „zelanti párt” (buzgók) volt. XII. Leó pápa a zelanti pártból került ki, a rövid ideig a pápai trónon ülő VIII. Piusz azonban a politicanti párthoz tartozott. Alberto Cappellari egyértelműen a zelanti csoporthoz tartozott, de a pápaválasztásnak nem ő, hanem az osztrák államkancellár, Metternich körének támogatását élvező Bartolomeo Pacca nevű bíboros számított a favorítjának. Váratlanul azonban Cappelari bíboros került ki győztesen, aki a Gergely nevet vette fel.

XVI. Gergely nem volt annyira autoriter természetű, mint ahogy azt Metternich szerette volna, de egyértelműen a tradíciók megőrzése mellett foglalt állást a zelanti pártból kikerülő egyházfő. Uralkodásának első éveiben a Pápai Államot igyekezte stabilizálni. Az 1830-as forradalom, amely megdöntötte a Bourbon-házat, súlyos csapást mért a franciaországi katolikus királypártra. Az új francia kormány szinte első lépése az volt, hogy elfoglalta Anconát, és ezzel Itáliát, különösen a Pápai Államot a politikai felfordulás állapotába sodorta. Az Államban forradalom tört ki, és a kialakult küzdelem során nem egyszer kellett osztrák csapatokat behívni a gerillahadjáratot folytató vörösinges köztársaságiak elleni harchoz. Az osztrák csapatok 1838-ig a Pápai Állam területén állomásoztak. 1831-ben kitört a lengyel felkelés, ez pedig nagy dilemmát okozott az új pápának, hiszen a felkelők katolikusok voltak. A felkelés kapcsán XVI. Gergely egyrészt kezdetben elutasítónak mutatkozott, mivel semmilyen körülmények között nem rokonszenvezett a forradalmi akciókkal. Másrészt azonban fenntartotta jogait I. Miklóssal szemben és a lengyel püspökök engedelmességét a Szentszék irányában. 1833-ban meghalt VII. Ferdinánd spanyol király, aki öccse, Károly helyett, lányára, Izabellára hagyta a spanyol trónt. Polgárháború tört ki. A liberálisok Izabellát, és régensként kormányzó anyját, Mária Krisztinát, a konzervatívok velük szemben azonban a törvényes trónörököst, Károlyt támogatták a harcokban (ők voltak a karlisták). XVI. Gergely pápa eleinte semleges maradt a konfliktusban, azonban amikor a harcban győztesként kikerülő liberálisok antiklerikális törvényeket adtak ki, a pápa sem maradt szótlan: beszédében elítélte a történteket.

Karlista lobogó

Liberalizmus ellenessége azonban másban is megmutatkozott. A bejegyzés bevezetőjében említett teológus, Felicité de Lamennais, lapjában fejtette ki eretnek, liberális nézeteit, és sajnos az egyházon belül is egyre több követőre talált. XVI. Gergely nem tehetett mást, 1832-ben kiadta „Mirari vos arbitramur” kezdetű enciklikáját a „liberalizmusról és vallási indifferentizmusról”, amelyben, bár név nélkül, de elítélte Lamennais nézeteit. A pápa az enciklika elején rögtön leszögezi, hogy „(…) abból, ami rendeltetésszerűen meg van határozva, nem vehető el semmi sem, azon semmi sem változtatható, hozzá semmi nem tehető, hanem mindent szó és értelemszerint sértetlenül meg kell őrizni.” Tehát nyíltan kiállt a katolikus egyház tanítása és a mindenkori pápa fölsége mellett. Tette ezt azért, mert a liberális katolikusok az egyházi hierarchia intézményét is kikezdték, igyekeztek magukat az egyházfőtől függetleníteni, és helyette a világi törvényeknek, és a polgári államnak alávetni. Kijelenti azt is, hogy az egyház tanai soha nem évülnek el, és nem szorulnak korrekcióra a korszellem miatt, hiszen „az Egyházat Jézus Krisztus és apostolai oktatják, és a Szentlélek folyamatosan megvilágosítja, és minden igazságba bevezeti. (…) Szentatya tehát kiáll a katolikus egyház 1800 éves tanításai, zsinatai mellett, és elítéli azokat, akik a francia forradalom elveit próbálják a katolikus egyházba beépíteni, hiszen így szükségszerűen egyes tanításokat is ki kellene dobni az ablakon. „Ilyen szándékokkal az újítók arra törekszenek, hogy „egy tisztán emberi, új berendezkedés alapjait vessék meg”, és éppen azt érjék el, amit Ciprián mindig megvetően elutasított: nevezetesen, hogy az Egyházat, amely isteni ügy, „emberi dologgá tegyék”!”-fogalmaz az egyházfő. Az enciklika következő bekezdésében elítéli azt a törekvést, hogy cölibátus intézményét fel kell számolni: „Korunk legkártékonyabb bölcselőivel fújnak egy követ, ráadásul nem is kevesen, magából a papi rendből is, elfeledkezve megszentelt személyükről és méltóságukról. Elragadván a világi örömök csábításaitól oly messzire mennek, hogy néhány községben odáig merészkedtek, hogy nyilvánosan és ismételten kifejezték kívánságukat az állam vezetői elött, hogy ezt a legszentebb fegyelmet megtörjék.” Kiáll az egyházi házasság sértetlensége mellett is, hiszen a liberális gondolkodók harcot indítottak a polgári házasság bevezetéséért, és XVI. Gergely pápa idejére több államban is megvalósították e gyalázatos intézményt, amely a házasságok, családok hanyatlását idézte elő, hiszen a polgári államok a válást is lehetővé tették, ezzel meggyalázva Jézus Krisztus tanítását, miszerint: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza". Jézus érvelése szerint a házastársakat egy olyan kötelék köti össze, amit maga Isten hozott létre, vagyis olyan kapocsról van szó, amit Isten szerkesztett egybe. A házasság nem egy emberi találmány, hanem része Isten az emberiség életére néző tervének, a polgári államok vezetői viszont mégis emberi találmánynak tekintették a férfi és nő között kötött szent közösséget. „Buzgón kell oktatni a népeket arra, hogy az egyszer érvényesen megkötött házasság többé föl nem bontható, és Isten a házasság köteléke által egyesülteknek folytonos életközösséget írt elő, és hogy ezt az életre szóló szövetséget csakis a halál oldhatja fel. Mindenkinek szem elött kell tartania, hogy a házasság a szent dolgokhoz tartozik, tehát az Egyház ügye. Az Egyház házassági törvényeit meg kell tartani, és azoknak szentül, komolyan és pontosan engedelmeskedni kell. Mert teljesítésükön múlik a házasélet bensőségességé, ereje és igazi közössége. Óvakodjanak attól, hogy valaha is bármilyen okból megtörjenek valamit, ami a Szentegyház döntéseinek és a zsinatok határozatainak ellentmond; tudván, hogy szerencsétlen véget érnek azok a házasságok, amelyek az egyházi fegyelem ellenére, az Istenhez való fohászkodás nélkül, puszta szenvedélyből köttettek, anélkül, hogy a jegyesek a megszentelés eszközére és a benne jelképezett titkokra bármiképp is gondoltak volna.”

A házasság nem egy állam által kreált intézmény

A pápai körlevél második részében a veszélyes politikai nézeteket, csoportokat veszi górcső alá. Először is a vallási indifferentizmust ítéli el a pápa. Azt a nézetet, mely szerint mindegyik vallás legalább ugyanolyan jó, mint a másik; vagyis, hogy az emberek bármely vallás gyakorlása által megtalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, és elnyerhetik az örök üdvösséget. „Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be”-írja a Szentatya. Természetesen az Extra Ecclesiam nulla salus dogmája nem jelenti azt, hogy csak a katolikus egyház tagjai üdvözülnek. A római katolikus egyház kifejezetten tanítja, hogy "szükséges bizonyosnak tartani, hogy akik az igaz vallás ismeretének hiányában szenvednek, ha e tudatlanság legyőzhetetlen, e hiány dolgában nem lesznek bűnösek Isten szemében" és "az egyházon kívül senki sem remélhet életet vagy megváltást, kivéve ha a tudatlanság, mely fölött nincsen hatalma, felmenti őt” és "azok, akik legszentebb vallásunkat illetően legyőzhetetlen tudatlanságban szenvednek, és akik a természeti törvényt és annak az Isten által mindenkinek a szívébe vésett parancsait szorgosan megtartva és Istennek engedelmeskedni készen tisztes és igaz életet élnek, az isteni fényesség és kegyelem működő erejével képesek elnyerni az örök életet". A felelősségrevonhatatlan tudatlanság nem eszköze a megváltásnak. De ha az egyedi tudatlanságot nem lehet legyőzni (vagyis egyszerre felelősségrevonhatatlan és legyőzhetetlen), akkor nem gátolja a Krisztustól áradó kegyelmet, mely kegyelem kapcsolódik az egyházhoz, hogy megmentse az illetőt. 

"Senki sem találhat üdvözülést, kivéve a katolikus egyházban. Az egyházon kívül mindent találhatsz, kivéve üdvözülést. Lehetsz becsületes, magadhoz veheted a szentségeket, énekelheted az alleluját, felelhetsz ámennel, lehet hited az Atyának Fiúnak és Szentléleknek nevében és prédikálhatod is, de sosem találhatsz üdvözülést, kivéve a katolikus egyházban."

Ezután a féktelen szólás és sajtószabadságról fejti ki véleményét a szentatya: “E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélemény – vagy még inkább: őrült eszme –, hogy mindenki számára meg kell hirdetni és ki kell harcolni a lelkiismeret szabadságát. Ennek a ragályos tévtannak készíti elő az utat a véleményeknek az a túlcsorduló és mértéktelen szabadsága, amely az egyházi és polgári ügyek kárára széles körben terjed. Ezen kívül vannak olyanok is, akik a legnagyobb arcátlansággal állítják, hogy ez a vallásra nézve bizonyos előnyökkel járna. „De van-e gonoszabb halál a lélek számára, mint a tévhit szabadsága?”– szólt Ágoston. […] Mert ebből a tévtanból erednek a gondolkodás változásai, az ifjúság egyre nagyobb romlottsága, ebből szivárog a nép közé a szentségek és a legszentebb dolgok és törvények megvetése, egyszóval ebből ered az a ragály, amely halált hozóbb a közéletre, mint bármi más.” XVI. Gergely leszámol a liberálisok egyik alapkövetelésével, a sajtószabadsággal is, és érvel a tiltott könyvek jegyzékének, az Indexnek a fontossága mellett is, amely a híveket a tévtanoktól hivatott megvédeni.

Szent Domonkos albigens könyveket éget

A pápa végül a liberalizmus egyik legkomolyabb törekvéséről – aminek a liberális katolikusok is nagy szószólói –, az egyház és állam szétválasztásáról ír: „Épp ilyen kevéssé örvendetest várhatunk az Egyház és az állam számára azoktól, akik ezeket egymástól elválasztani és a világi és szellemi felsőbbség közötti kölcsönös egyetértést szétrombolni akarják. Hiszen ismert, hogy a teljesen szégyentelen és arcátlan szabadság hívei nagyon is félnek ettől az egyetértéstől, mert ez mind az Egyház, mind az állam számára mindig szerencsésnek és üdvösnek bizonyult.” (az enciklika teljes egészében itt érhető el.)

A liberálisok mindenkit támadnak, aki nem ért velük egyet. Ez azóta sem változott. A tradicionalizmus pápáját, XVI. Gergelyt igyekeztek hazugságokkal lejáratni, és ezen hazugságok sajnos a mai napig élnek a köztudatban. A szentatyáról szóló magyar Wikipédia cikk hemzseg a pontatlanságtól, és a bejegyzés vitalapján büszkén kiemelik a szerkesztők, hogy a cikk a kezdőlapon is szerepelt már, ezzel a szöveggel: Tudtad-e, hogy a 19. századi XVI. Gergely pápa betiltotta az Pápai állam területén a közvilágítást és a vasutat, mivel mindkettőt a Sátán útjának tartotta? Nos, ez a megállapítás úgy ahogy van hazugság. Az való igaz, hogy a Pápai Állam területén az egyházfő pontifikátusa alatt valóban nem létesültek vasutak, ez viszont nem XVI. Gergely bigottsága miatt volt. Elterjedt  nézet, hogy az egyházfő azért tiltotta be a vasutat, mert a vasút egyenlő a pokolba vezető úttal, melyre még egy szójáték („chemin de fer” és „chemin d’enfer”) is ráerősített. Elég nevetséges azt hinni, hogy a világ katolikusainak vezetője annyira ostoba lenne, hogy egy szójáték miatt ellenzi a vasútépítést. Döntésének jóval egyszerűbb okai voltak. Az első vasútvonalat 1830-ban adták át Angliában, és mind minden egyes új találmánynak, a gőzmozdonynak is idő kellett, hogy kiforrja magát. A pápa nem bigottságból ellenezte az új találmányt, hanem azért, mert nem találta azt elég biztonságosnak. Az európai államok életébe is csak lassan és kimérten kezdett bekapcsolódni a vonatozás hétköznapisága, Magyarországon az első vasútvonalat, XVI. Gergely halálának évében, 1846-ban adták át. A szentatya amúgy pénzt fektetett a római gőzhajózás fejlesztésének kiteljesítésébe, ennek hála 1842-ben megindult Rómában a gőzhajózás. Az is tévhit, hogy a pápa betiltotta volna a közvilágítást. Volt közvilágítás, csak éppen nem gázlámpákkal, hanem olajlámpákkal világították ki estenként az Örök várost. A pápa 1839-ben az elsősorban feketéket sújtó, rabszolgakereskedelem ellen nyíltan is felemelte szavát. Rómában az ő nevéhez fűződik az Etruszk Múzeum megalapítása, számos köztéri emlékmű restaurálása és a Nagy Szent Gergely-lovagrend létrehozása is. Pápasága alatt új missziós kongregációk létesültek és új evangelizációs területek nyíltak meg, különösen Afrikában és Ázsiában. 

Végezetül elmondható, hogy a tradicionalizmus pápája sok mindent tett azért, hogy Európa megmaradjon kereszténynek. Liberalizmus ellenessége nem volt véletlen. Európa ezen eszme miatt kezdett hanyatlani, és ez a hanyatlás manapság sajnos egyre inkább csak erősödik. Tekintsük példaként tehát XVI. Gergelyre, aki idejében felismerte ezen eszme kártékonyságát, és kövessük tanításait. Ámen.