2021. december 05. 22:52 - counterrevolution

XVI. Gergely-Szent Péter utódja a liberalizmus ellen

Az 1789-ben kitört francia forradalom, és annak előzménye az úgynevezett „felvilágosodás” eszméi (amely, mint kifejezés már önmagában egy hazugság: nem volt sötét a középkor) fenekestől felforgatták a világot, és sajnos a rossz irányba terelték az emberiségét. A „felvilágosult” gondolkodók toleranciát hirdettek, emberi jogokról prédikáltak, de csak embertelenségeket tudtak elkövetni. Emberek ezreit nyakazták le a guillotine-nal, köztük egyházi személyeket. A jakobinus diktatúra terrorja miatt 1794. július 17-én Párizsban tizenhat kármelita apácát végeztek ki. A nővérek levágott hajjal, a Veni Creator Spiritust énekelve vonultak a guillotine alá.

boritokep-4-435x290.jpg

XVI. Gergely pápa-Egy pápa aki harcot indított a liberalizmus ellen

 

A felvilágosodás harcot indított Krisztus egyháza, az egyetemes, örök igazság ellen. Templomokat zártak be, a katolikus papokat a forradalmi alkotmányra tett esküre kötelezték, és Vendée tartomány lakóit, akik bátor harcot indítottak a terror ellen, kegyetlenül legyilkolták, köztük nőket, gyerekeket is. Sajnos a francia forradalom véres eszméje, a liberalizmus, Robespierre halálával sem halt ki, sőt mint egy mételyként ma is fertőzi Európa földjét. A „felvilágosodás” és a francia forradalom egyházellenes elképzelései a 19. századi Európában is töretlenül terjedtek. Franciaországban komoly elnyomatást szenvedett a „felvilágosult” államhatalom részéről az egyház, és ugyanígy minden nyugati államban jelen volt egy szekularizációs tendencia, ami a dualizmus alatt elérte a Magyar Királyság földjét is. A polgári államok politikusai harcot indítottak a katolikus egyház majdnem 2000 éves igazságával szemben, persze nem olyan radikális eszközökkel, mint ahogy azt szellemi elődjeik tették a francia forradalomban. A házasság intézményét meggyalázták, féktelen szabadságot hirdettek, és a pénzt tették meg istenné, a valódi Istent pedig próbálták a templom falai közé zárni.  A liberális métely sajnos az egyházba is befurakodott. Egyes teológusok, például Felicité de Lamennais, az Avenir folyóirat szerkesztője úgy vélte, hogy 1789 elveit belehet építeni a katolikus egyház tanításaiba.

lamennais.jpg

Viszont nagy ellenfélre találtak e liberális eretnek „katolikusok” XVI. Gergely pápa személyében, aki a következő képpen nyilatkozott róluk: Igaztalanság, arcátlan tudomány, zabolátlan szabadság ünnepel elvetemedett győzelmeket, megvetvén az Istentől megszentelt dolgok szentségét; semmirekellő, méltatlan emberek meggyalázzák, bemocskolják, kigúnyolják Isten tiszteletének fenségét és magasztosságát, amelynek egykor oly nagy hatalma és oly nagy befolyása volt: és ennélfogva kiforgatják az igaz tant is és arcátlanul mindenféle tévtant terjesztenek…A püspököket megillető köteles engedelmességet felmondták, jogaikat lábbal tiporták. A felső és középiskolák ijesztően visszhangoznak a szörnyőséges új tévtanoktól, amelyekkel a katolikus hitet most már nem csak alattomban és a háta mögött támadják, hanem nyíltan és nagy fennen egy borzalmas és kérlelhetetlen háborút hirdettek meg ellene. Iskolarendeletekkel és a tanítók példájával az ifjúság szellemét megrontották, és így bekövetkezett a hit szörnyőséges hanyatlása és az erkölcsök rettentő romlása.”
De ki is volt ez a katolikus egyház tradícióit megőrizni kívánó pápa? Valóban Metternich bábja volt? Valóban annyira bigott volt, hogy betiltotta Rómában a vasutat és a közvilágítást? Ebben a bejegyzésben XVI. Gergely pápáról lesz szó. Szent Péter utódjáról, aki harcot indított a liberalizmus ellen.

vatikan-xvi-gergely-papa-50-baiocchi-1832-6237-7373.jpg

XVI. Gergely pápa Alberto Cappellari néven látta meg a napvilágot 1765. szeptember 18-án az észak-olaszországi Bellunóban, egy olasz kisnemesi család sarjaként. Apja ügyvéd volt. 18 éves korában csatlakozott a kamalduli szerzetesrendhez, 22 évesen pedig már pappá is szentelték. A kamalduli rend a bencések szigorított rendje volt. Tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, e célból magányosan, Isten felé fordulva éltek, ötvözve a közösségi, szerzetesi és remeteéletet. A csuhájuk színe miatt fehér barátoknak is nevezték őket. A fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. A szerzetesrendből hozott gondolkodás Cappellari uralkodását is jelentősen meghatározta a későbbiekben. Hamar kitűnt éles eszével és nagy teológiai tudásával. 1795-ben került először Rómába és mint termékeny tudós dolgozott itt. Az II Trionfo della Santa Sede című művében elítélte a janzenizmus nevű eretnekségét. A janzenizmus egy kora újkori teológiai mozgalom volt a katolicizmuson belül, elsősorban a Francia Királyságban, amely az eredendő bűnt, az emberi romlottságot, az isteni kegyelem szükségességét és az eleve elrendelést hangsúlyozta. Művét, amelyben kitartott a szigorú, katolikus hitbéli tanok mellett, több európai nyelvre is lefordították. VII. Pius kormányzása (1800–1823) alatt a Különleges ügyek és az Inkvizíció Kongregációjának egyik legfontosabb tanácsadója lett.

ocam-1474230789205_m5-feature.jpg

Kamalduli szerzetesek

 

Amikor Napóleon francia császár hadserege elfoglalta Rómát 1809-ben, letartóztatta és Franciaországba deportálta VII. Piust, Cappellari Muranóba menekült, ahol a rendje Szent Michele-i kolostorában tanított, ahol először szerzetes lett. Innen 1814 -ben egy csoport szerzetessel átköltöztek Padovába. Napóleon végső veresége után a bécsi kongresszus visszaállította a Pápai Állam szuverenitását Közép-Olaszország felett, és Cappellarit visszahívták Rómába, hogy elfoglalja a posztját. Ekkor lett rendjének generálisa is. XII. Leó idején (1823–1829) ért egyházi karrierje csúcsára, ugyanis a pápa 1825. március 21-én bíborossá nevezte ki. Bíborosként tárgyalt az örmény katolikusok nevében az Oszmán Birodalommal. Az 1831-ben meghalt VIII. Piusz pápa, és összehívták a konklávét az új egyházfő megválasztásra. A francia forradalom után a Pápai Államban ekkor két nagy párt létezett.  Az egyik a korszellemhez alkalmazkodni kívánó „politicanti párt” (politizálók), a másik pedig a kor követelményeit elutasító, a teljes restauráció igényével fellépő „zelanti párt” (buzgók) volt. XII. Leó pápa a zelanti pártból került ki, a rövid ideig a pápai trónon ülő VIII. Piusz azonban a politicanti párthoz tartozott. Alberto Cappellari egyértelműen a zelanti csoporthoz tartozott, de a pápaválasztásnak nem ő, hanem az osztrák államkancellár, Metternich körének támogatását élvező Bartolomeo Pacca nevű bíboros számított a favorítjának. Váratlanul azonban Cappelari bíboros került ki győztesen, aki a Gergely nevet vette fel.

pope-gregory-xvi-print-collector.jpg

XVI. Gergely nem volt annyira autoriter természetű, mint ahogy azt Metternich szerette volna, de egyértelműen a tradíciók megőrzése mellett foglalt állást a zelanti pártból kikerülő egyházfő. Uralkodásának első éveiben a Pápai Államot igyekezte stabilizálni. Az 1830-as forradalom, amely megdöntötte a Bourbon-házat, súlyos csapást mért a franciaországi katolikus királypártra. Az új francia kormány szinte első lépése az volt, hogy elfoglalta Anconát, és ezzel Itáliát, különösen a Pápai Államot a politikai felfordulás állapotába sodorta. Az Államban forradalom tört ki, és a kialakult küzdelem során nem egyszer kellett osztrák csapatokat behívni a gerillahadjáratot folytató vörösinges köztársaságiak elleni harchoz. Az osztrák csapatok 1838-ig a Pápai Állam területén állomásoztak. 1831-ben kitört a lengyel felkelés, ez pedig nagy dilemmát okozott az új pápának, hiszen a felkelők katolikusok voltak. A felkelés kapcsán XVI. Gergely egyrészt kezdetben elutasítónak mutatkozott, mivel semmilyen körülmények között nem rokonszenvezett a forradalmi akciókkal. Másrészt azonban fenntartotta jogait I. Miklóssal szemben és a lengyel püspökök engedelmességét a Szentszék irányában. 1833-ban meghalt VII. Ferdinánd spanyol király, aki öccse, Károly helyett, lányára, Izabellára hagyta a spanyol trónt. Polgárháború tört ki. A liberálisok Izabellát, és régensként kormányzó anyját, Mária Krisztinát, a konzervatívok velük szemben azonban a törvényes trónörököst, Károlyt támogatták a harcokban (ők voltak a karlisták). XVI. Gergely pápa eleinte semleges maradt a konfliktusban, azonban amikor a harcban győztesként kikerülő liberálisok antiklerikális törvényeket adtak ki, a pápa sem maradt szótlan: beszédében elítélte a történteket.

250px-bandera_carlista.jpg

Karlista lobogó

 

Liberalizmus ellenessége azonban másban is megmutatkozott. A bejegyzés bevezetőjében említett teológus, Felicité de Lamennais, lapjában fejtette ki eretnek, liberális nézeteit, és sajnos az egyházon belül is egyre több követőre talált. XVI. Gergely nem tehetett mást, 1832-ben kiadta „Mirari vos arbitramur” kezdetű enciklikáját a „liberalizmusról és vallási indifferentizmusról”, amelyben, bár név nélkül, de elítélte Lamennais nézeteit. A pápa az enciklika elején rögtön leszögezi, hogy „(…) abból, ami rendeltetésszerűen meg van határozva, nem vehető el semmi sem, azon semmi sem változtatható, hozzá semmi nem tehető, hanem mindent szó és értelemszerint sértetlenül meg kell őrizni.” Tehát nyíltan kiállt a katolikus egyház tanítása és a mindenkori pápa fölsége mellett. Tette ezt azért, mert a liberális katolikusok az egyházi hierarchia intézményét is kikezdték, igyekeztek magukat az egyházfőtől függetleníteni, és helyette a világi törvényeknek, és a polgári államnak alávetni. Kijelenti azt is, hogy az egyház tanai soha nem évülnek el, és nem szorulnak korrekcióra a korszellem miatt, hiszen „az Egyházat Jézus Krisztus és apostolai oktatják, és a Szentlélek folyamatosan megvilágosítja, és minden igazságba bevezeti. (…) Szentatya tehát kiáll a katolikus egyház 1800 éves tanításai, zsinatai mellett, és elítéli azokat, akik a francia forradalom elveit próbálják a katolikus egyházba beépíteni, hiszen így szükségszerűen egyes tanításokat is ki kellene dobni az ablakon. „Ilyen szándékokkal az újítók arra törekszenek, hogy „egy tisztán emberi, új berendezkedés alapjait vessék meg”, és éppen azt érjék el, amit Ciprián mindig megvetően elutasított: nevezetesen, hogy az Egyházat, amely isteni ügy, „emberi dologgá tegyék”!”-fogalmaz az egyházfő. Az enciklika következő bekezdésében elítéli azt a törekvést, hogy cölibátus intézményét fel kell számolni: „Korunk legkártékonyabb bölcselőivel fújnak egy követ, ráadásul nem is kevesen, magából a papi rendből is, elfeledkezve megszentelt személyükről és méltóságukról. Elragadván a világi örömök csábításaitól oly messzire mennek, hogy néhány községben odáig merészkedtek, hogy nyilvánosan és ismételten kifejezték kívánságukat az állam vezetői elött, hogy ezt a legszentebb fegyelmet megtörjék.” Kiáll az egyházi házasság sértetlensége mellett is, hiszen a liberális gondolkodók harcot indítottak a polgári házasság bevezetéséért, és XVI. Gergely pápa idejére több államban is megvalósították e gyalázatos intézményt, amely a házasságok, családok hanyatlását idézte elő, hiszen a polgári államok a válást is lehetővé tették, ezzel meggyalázva Jézus Krisztus tanítását, miszerint: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza". Jézus érvelése szerint a házastársakat egy olyan kötelék köti össze, amit maga Isten hozott létre, vagyis olyan kapocsról van szó, amit Isten szerkesztett egybe. A házasság nem egy emberi találmány, hanem része Isten az emberiség életére néző tervének, a polgári államok vezetői viszont mégis emberi találmánynak tekintették a férfi és nő között kötött szent közösséget. „Buzgón kell oktatni a népeket arra, hogy az egyszer érvényesen megkötött házasság többé föl nem bontható, és Isten a házasság köteléke által egyesülteknek folytonos életközösséget írt elő, és hogy ezt az életre szóló szövetséget csakis a halál oldhatja fel. Mindenkinek szem elött kell tartania, hogy a házasság a szent dolgokhoz tartozik, tehát az Egyház ügye. Az Egyház házassági törvényeit meg kell tartani, és azoknak szentül, komolyan és pontosan engedelmeskedni kell. Mert teljesítésükön múlik a házasélet bensőségességé, ereje és igazi közössége. Óvakodjanak attól, hogy valaha is bármilyen okból megtörjenek valamit, ami a Szentegyház döntéseinek és a zsinatok határozatainak ellentmond; tudván, hogy szerencsétlen véget érnek azok a házasságok, amelyek az egyházi fegyelem ellenére, az Istenhez való fohászkodás nélkül, puszta szenvedélyből köttettek, anélkül, hogy a jegyesek a megszentelés eszközére és a benne jelképezett titkokra bármiképp is gondoltak volna.”

20180212a-hazassag-intezmenyenek-evolucioja1.jpg

A házasság nem egy állam által kreált intézmény


A pápai körlevél második részében a veszélyes politikai nézeteket, csoportokat veszi górcső alá. Először is a vallási indifferentizmust ítéli el a pápa. Azt a nézetet, mely szerint mindegyik vallás legalább ugyanolyan jó, mint a másik; vagyis, hogy az emberek bármely vallás gyakorlása által megtalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, és elnyerhetik az örök üdvösséget. „Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be”-írja a Szentatya. Természetesen az Extra Ecclesiam nulla salus dogmája nem jelenti azt, hogy csak a katolikus egyház tagjai üdvözülnek. A római katolikus egyház kifejezetten tanítja, hogy "szükséges bizonyosnak tartani, hogy akik az igaz vallás ismeretének hiányában szenvednek, ha e tudatlanság legyőzhetetlen, e hiány dolgában nem lesznek bűnösek Isten szemében" és "az egyházon kívül senki sem remélhet életet vagy megváltást, kivéve ha a tudatlanság, mely fölött nincsen hatalma, felmenti őt” és "azok, akik legszentebb vallásunkat illetően legyőzhetetlen tudatlanságban szenvednek, és akik a természeti törvényt és annak az Isten által mindenkinek a szívébe vésett parancsait szorgosan megtartva és Istennek engedelmeskedni készen tisztes és igaz életet élnek, az isteni fényesség és kegyelem működő erejével képesek elnyerni az örök életet". A felelősségrevonhatatlan tudatlanság nem eszköze a megváltásnak. De ha az egyedi tudatlanságot nem lehet legyőzni (vagyis egyszerre felelősségrevonhatatlan és legyőzhetetlen), akkor nem gátolja a Krisztustól áradó kegyelmet, mely kegyelem kapcsolódik az egyházhoz, hogy megmentse az illetőt. 

images_2.jpg

"Senki sem találhat üdvözülést, kivéve a katolikus egyházban. Az egyházon kívül mindent találhatsz, kivéve üdvözülést. Lehetsz becsületes, magadhoz veheted a szentségeket, énekelheted az alleluját, felelhetsz ámennel, lehet hited az Atyának Fiúnak és Szentléleknek nevében és prédikálhatod is, de sosem találhatsz üdvözülést, kivéve a katolikus egyházban."


Ezután a féktelen szólás és sajtószabadságról fejti ki véleményét a szentatya: “E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélemény – vagy még inkább: őrült eszme –, hogy mindenki számára meg kell hirdetni és ki kell harcolni a lelkiismeret szabadságát. Ennek a ragályos tévtannak készíti elő az utat a véleményeknek az a túlcsorduló és mértéktelen szabadsága, amely az egyházi és polgári ügyek kárára széles körben terjed. Ezen kívül vannak olyanok is, akik a legnagyobb arcátlansággal állítják, hogy ez a vallásra nézve bizonyos előnyökkel járna. „De van-e gonoszabb halál a lélek számára, mint a tévhit szabadsága?”– szólt Ágoston. […] Mert ebből a tévtanból erednek a gondolkodás változásai, az ifjúság egyre nagyobb romlottsága, ebből szivárog a nép közé a szentségek és a legszentebb dolgok és törvények megvetése, egyszóval ebből ered az a ragály, amely halált hozóbb a közéletre, mint bármi más.” XVI. Gergely leszámol a liberálisok egyik alapkövetelésével, a sajtószabadsággal is, és érvel a tiltott könyvek jegyzékének, az Indexnek a fontossága mellett is, amely a híveket a tévtanoktól hivatott megvédeni.

inkvisisjonen.jpg

Szent Domonkos albigens könyveket éget

 

A pápa végül a liberalizmus egyik legkomolyabb törekvéséről – aminek a liberális katolikusok is nagy szószólói –, az egyház és állam szétválasztásáról ír: „Épp ilyen kevéssé örvendetest várhatunk az Egyház és az állam számára azoktól, akik ezeket egymástól elválasztani és a világi és szellemi felsőbbség közötti kölcsönös egyetértést szétrombolni akarják. Hiszen ismert, hogy a teljesen szégyentelen és arcátlan szabadság hívei nagyon is félnek ettől az egyetértéstől, mert ez mind az Egyház, mind az állam számára mindig szerencsésnek és üdvösnek bizonyult.” (az enciklika teljes egészében itt érhető el.)

greg_euch.jpg

A liberálisok mindenkit támadnak, aki nem ért velük egyet. Ez azóta sem változott. A tradicionalizmus pápáját, XVI. Gergelyt igyekeztek hazugságokkal lejáratni, és ezen hazugságok sajnos a mai napig élnek a köztudatban. A szentatyáról szóló magyar Wikipédia cikk hemzseg a pontatlanságtól, és a bejegyzés vitalapján büszkén kiemelik a szerkesztők, hogy a cikk a kezdőlapon is szerepelt már, ezzel a szöveggel: Tudtad-e, hogy a 19. századi XVI. Gergely pápa betiltotta az Pápai állam területén a közvilágítást és a vasutat, mivel mindkettőt a Sátán útjának tartotta? Nos, ez a megállapítás úgy ahogy van hazugság. Az való igaz, hogy a Pápai Állam területén az egyházfő pontifikátusa alatt valóban nem létesültek vasutak, ez viszont nem XVI. Gergely bigottsága miatt volt. Elterjedt  nézet, hogy az egyházfő azért tiltotta be a vasutat, mert a vasút egyenlő a pokolba vezető úttal, melyre még egy szójáték („chemin de fer” és „chemin d’enfer”) is ráerősített. Elég nevetséges azt hinni, hogy a világ katolikusainak vezetője annyira ostoba lenne, hogy egy szójáték miatt ellenzi a vasútépítést. Döntésének jóval egyszerűbb okai voltak. Az első vasútvonalat 1830-ban adták át Angliában, és mind minden egyes új találmánynak, a gőzmozdonynak is idő kellett, hogy kiforrja magát. A pápa nem bigottságból ellenezte az új találmányt, hanem azért, mert nem találta azt elég biztonságosnak. Az európai államok életébe is csak lassan és kimérten kezdett bekapcsolódni a vonatozás hétköznapisága, Magyarországon az első vasútvonalat, XVI. Gergely halálának évében, 1846-ban adták át. A szentatya amúgy pénzt fektetett a római gőzhajózás fejlesztésének kiteljesítésébe, ennek hála 1842-ben megindult Rómában a gőzhajózás. Az is tévhit, hogy a pápa betiltotta volna a közvilágítást. Volt közvilágítás, csak éppen nem gázlámpákkal, hanem olajlámpákkal világították ki estenként az Örök várost. A pápa 1839-ben az elsősorban feketéket sújtó, rabszolgakereskedelem ellen nyíltan is felemelte szavát. Rómában az ő nevéhez fűződik az Etruszk Múzeum megalapítása, számos köztéri emlékmű restaurálása és a Nagy Szent Gergely-lovagrend létrehozása is. Pápasága alatt új missziós kongregációk létesültek és új evangelizációs területek nyíltak meg, különösen Afrikában és Ázsiában. 

get_img.jpg


Végezetül elmondható, hogy a tradicionalizmus pápája sok mindent tett azért, hogy Európa megmaradjon kereszténynek. Liberalizmus ellenessége nem volt véletlen. Európa ezen eszme miatt kezdett hanyatlani, és ez a hanyatlás manapság sajnos egyre inkább csak erősödik. Tekintsük példaként tehát XVI. Gergelyre, aki idejében felismerte ezen eszme kártékonyságát, és kövessük tanításait. Ámen. 

Szólj hozzá!
2021. november 27. 22:47 - counterrevolution

Léon Degrelle története

2. rész

Az előző részben Léon Degrelle politikai pályafutásáról volt szó. Ebben a részben bemutatom, hogy a rexista vezér hogyan lett a Vallon Légió közlegényéből a Wallonien-SS Standartenführere, majd jól menő építkezési vállalkozó Spanyolországban. 

ss-gen-leon-degrelle.jpg

A Barbarossa hadművelet után Degrelle engedélyt kért a nemetektől, hogy önkéntes egységet szervezzen a keleti frontra. Ezt előbb elutasították, viszont később a katonai adminisztráció engedélyt adott a Rexnek egy frankofón belga önkéntesekből álló egység létrehozására. Mint ahogy az előző részben ismertettem, a németek Belgiumban a flamandokat támogatták, hiszen a vallonokat alacsonyabb rendű népnek tartották, mert ők a flamandokkal ellentétben nem voltak germánok. Ezért a német katonai vezetők a vallonoknak nem adtak engedélyt egy független Waffen-SS légió létrehozására, nekik a Wehrmachton belül kellett harcolniuk, Vallon Légió néven. A toborzás 1941 nyarán kezdődött el, eleinte csekély sikerekkel. Degrelle önként jelentkezett az egységbe, hogy ezzel is népszerűsítse a toborzást. Összesen mintegy 850 ember jelentkezett önkéntesként 1941 augusztusáig (ebből 730 rexista volt), így az egység egy zászlóaljat tett ki. Hivatalosan 373-as gyalogzászlóaljnak ( Infanterie Bataillon 373 ) nevezték, és a németországi Meseritzbe küldték kiképzésre az egységet. A légió a burgundi keresztet használta jelképeként.

swearing-in-ceremony-of-walloon-volunteers-to-the-waffen-ss-1941-cpj0wn.jpg

A Vallon Légió katonái eskütétel közben

 

A Rexista Párt igyekezett propagandájában azt hirdetni, hogy a németekkel való együttműködés összeegyeztethető a belga patriotizmussal, hiszen a harc a legnagyobb ellenség, a bolsevizmus ellen folyik. Az egység különféle belső problémákba ütközött, mivel néhány önkéntes nem volt hajlandó személyes hűséget esküdni Adolf Hitlernek, másokat pedig egészségügyileg alkalmatlannak minősítettek; az önkéntesek csaknem egyharmadát 1941 októbere előtt hazaküldték. Mivel Degrelle soha nem volt katona, így egyszerű közlegényként kezdte meg katonai pályafutását a Vallon Légió színeiben. Az egységet 1941. novemberétől kezdték bevetni a keleti fronton a partizánok ellen. A vallon légió a 17. hadsereg részeként 1942. február 28-án vívta első ütközetét a szovjet erők ellen a Donyeck közelében lévő Hromova Balkánál. Súlyos veszteségeket szenvedett az egység, mind a betegségek, mind a harcok miatt, és az első hónapokban emberállománya 150 főre csökkent, ez a szám pedig a következő hónapokban még jobban megfogyatkozott, ezért egy új toborzási akció indult. 450 új önkéntest toboroztak, akik közül sokan Rex ifjúsági szárnyából kerültek ki. Degrelle személyes bátorságával növelte a vallon a légió morálját, akinek teljesítményét a német tisztek is elismerték. Májusban hadnagynak nevezték ki, és kitüntették az elsőosztályú vaskereszttel harctéri teljesítménye miatt. A háború alatt Degrelle 75 harci akcióban vett részt, és 34-szer megsebesült.  A vallon légió teljesítménye elismerést váltott ki a német vezetés, különösen Heinrich Himmler szemében is, aki az SS-t irányította. 1942 végén Himmler a vallonokat germán fajnak nyilvánította, megnyitva az utat az egységnek 1943. június 1-jén a Waffen-SS kötelékébe való belépése előtt . A vallon légiót átszervezték egy dandárnyi, 2000 fős Waffen-SS egységgé, SS-Sturmbrigade Wallonien néven, amelynek Degrelle az Obersturmbannführere, tehát ezredese lett.

unnamed_1.jpg

Az egység a Wiking SS-hadosztály részeként harcolt a cserkaszi-katlanban, ahol Nyikolaj Vatutin és Ivan Konev által irányított 1. és 2. Ukrán Hadsereg bekerítette a b. 60000-80000 fős német haderőt Korszuny-Sevcsenkovszkij-Zvenyigorodka hadművelet keretében. Lucien Lippert, a Wallonien-SS Sturmbannführere a harcokban elesett 1944. február 13-án, helyét Léon Degrelle vette át. A szovjetek mindent megtettek, hogy a cserkaszi-katlanba rekedt német katonák egyike se élje túl a harcokat, de a németek a Wiking-SS és a Wallonien-SS vezetésével sikeres kitörést hajtottak végre, igaz kb. 55 ezer embert vesztettek a harcoló alakulatok. A Wallonien-SS is 70%-os veszteséget szenvedett, és a harcokban Degrelle is súlyosan megsebesült. Február 20-án Degrelle-t Hitler a Vaskereszt Lovagkeresztjével tüntette ki, amit maga a Führer adott át neki, a következő szavakkal: „Ha lenne fiam, akkor azt szeretném, hogy Önre hasonlítson!”

110_555.jpg

Miután Degrelle felépült, visszatért a keleti frontra, hogy ott a Tannenberg-vonalon, a nervai csatában harcoljon 1944 nyarán. A csatában Degrelle és egysége hősiesen harcolt, a csata végére a Wallonien-SS-nek csupán 20 embere maradt életben. A csata után visszatérték Németországba, ahol Degrelle-t augusztus 25-én tölgyfalombú lovagkereszttel tüntették ki a csatában való helytállásáért. 1944 októberében az összes német hadseregben szolgáló vallon katonát összevonták, és létrehozták a 28. Wallonien SS Önkéntes Gránátoshadosztályt, amelynek vezetése teljes egészében Léon Degrelle feladata volt. A dandárt később kiegészítették a spanyol önkéntesekből álló Azul Divízióval, és a francia önkéntesekkel, létszáma azonban így is csak 8000 főt tett ki. A keleti fronton vetették be az egységét, ahol 1945. februárjában a szovjetek egészen az Odera folyóig verték őket vissza. A következő hónapokban tömegesen disszidáltak az egység katonái, a fennmaradó 400 fő a schleswig-holsteini Lübeckbe menekült, ahol megadták magukat a brit hadseregnek, hogy elkerüljék a szovjet erők bosszúját.

leon_degrelle_charleroi_02.jpg

Lübeckben Degrelle május 2-án találkozott Himmlerrel, aki Oberführerré léptette őt elő. Degrelle nem volt hajlandó megadni magát, ezért felszállt egy német haditengerészeti hajóra, amely a megszállt Norvégia felé indult, ahol május 7-én, Norvégia felszabadításának napján Josef Terboven, Norvégia volt birodalmi komisszárja feltette Degrelle-t és öt másik embert egy Heinkel 111-es repülőgépre, amely a francoista Spanyolországba vette az irányt. A repülőgép másnap lezuhant a La Concha strandon, San Sebastiánban, Degrelle-lel a fedélzeten, aki többek között lábtörést szenvedett, kórházba szállították és őrizetbe vették a spanyol hatóságok, viszont Franco nem volt hajandó őt kiadni Belgiumnak, ahol távollétében halálra ítélték a kollaboráns pártvezért.

800px-thumbnail.jpg

A Heinkel-111 roncsai, amellyel Degrelle Spanyolországba szökött

 

1954-ben Degrelle megszerezte a spanyol állampolgárságot, és elkezdett kapcsolatba lépni más nemzetiszocialista száműzöttekkel. Villája hamarosan a neo-nemzetiszocialisták találkozóhelyévé vált. Degrelle az 1960-as években egyre inkább közszereplővé vált. 1969-ben SS egyenruháját viselte lánya esküvőjén, amely eseményről széles körben beszámolt a spanyol sajtó. Az 1980-as években Degrelle már jólétben élt, jól menő építőipari vállalkozó lett. Spanyolországban Degrelle számos könyvet adott ki a nácikról és háborús élményeiről, interjúkat és beszédeket adott, amelyekben dicsérte a nácikat. Egyszer megkérdezték tőle egy interjúban, hogy megbánt-e valamit a II. világháborúval kapcsolatban? Erre Degrelle válasza a következő volt: „Csak azt, hogy elveszítettük”. Nyíltan tagadta a holokausztot, 1979-ben, II. János Pál pápa auschwitzi koncentrációs táborban tett látogatása előtt, Degrelle nyílt levelet írt a pápának, amelyben tagadta, hogy Auschwitzban bármilyen szisztematikus gyilkosság történt volna, és hogy szerinte az igazi népírtás Hirosima és Nagaszaki amerikai, valamint Hamburg és Drezda brit bombázása volt.

d73vucn-4878c9ea-dacf-43c1-a09d-efd42d08d2a3.jpg

1985. július–augusztusi számában a spanyol Tiempo folyóirat interjút közölt Degrelle-lel, amelyben megismételte a holokauszttal kapcsolatos szkepticizmusát, és azt állította, hogy Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs táborban dolgozó SS-tiszt közönséges orvos volt. és hogy nem léteztek gázkamrák Auschwitzban. Violeta Friedman, Auschwitz túlélője, akinek családját Mengele parancsára gázosították el, úgy döntött, beperli Degrelle-t, viszont a spanyol bíróság nem találta őt bűnösnek. Kalandos élete végül 1994. március 31-én ért végett, amikor is 86 évesen szívinfarktust kapott. Nyugodjék békében! 

 

2 komment
2021. november 25. 15:49 - counterrevolution

Léon Degrelle-Végsőkig a bolsevizmus ellen

1. rész

Újságíró, fasiszta politikus, a vallon légió közlegényéből a Wallonien-SS Standartenführere, később pedig jól menő építészeti vállalkozó. Ebben a bejegyzésben Léon Degrelle kalandoktól nem mentes életét fogom bemutatni.

cxpaznzho5u01.jpg

Léon Degrelle 1906. június 15-én született a francia határ közelében fekvő Bouillion városában, Vallónia tartományban. Édesapja mélyen hívő katolikus volt, aki az 1905-ös francia szekularista törvény miatt emigrált Belgiumba. Hamar megkapta az állampolgárságot, és belépett a keresztényszocialista Katolikus Pártba. Természetesen Léon is katolikus neveltetést kapott, gyerekkorában minden nap részt vett szentmisén, és egyházi iskolába is járt. A namuri egyetemen jogot hallgatott, de megbukott a vizsgákon, ezért 1925-ben megszakította tanulmányait. Itt ismerkedett meg Charles Maurras műveivel, amik nagy hatást gyakoroltak az ifjú Degrelle-re.

charles_maurras_photo_pierre_petit.jpg

Charles Maurras, aki nagy hatást gyakorolt az ifjú Degrelle-re

 

Maurras egy tradicionalista, monarchista, parlamentarizmus ellenes, nemzeti szindikalista franciaországi gondolkodó volt. Erősen protestáns, és forradalom ellenes volt, úgy gondolta, hogy a reformáció, a felvilágosodás és a francia forradalom végső kimenetele egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az egyének többre becsüljék magukat, mint a nemzetet, ami negatív hatással volt az utóbbira, és hogy a demokrácia és a liberalizmus csak tovább ront a helyzeten. A namuri egyetemen elszenvedett kudarc után Degrelle a Leuveni Katolikus Egyetemen folytatta tovább tanulmányait. Egyetemi éve alatt belépett a Katolikus Akció a Belga Fiatalokért nevű ifjúsági politikai mozgalomba, amely lényegében egy szabadcsapat volt. Degrelle a tanulásban nem volt túl sikeres, de nagyon nagy tehetsége volt az íráshoz, egyetemi évei alatt ő volt a L'Avant-Garde nevű diákújság főszerkesztője. Tehetségére hamar felfigyeltek, és 1929-ben a Le Vingtième Siècle szerkesztője lett. Ekkor végleg abbahagyta tanulmányait, és az írásnak szentelte életét. Ellátogatott időközben Rómába is, ami még jobban elmélyítette katolikus hitét. 1929-ben Mexikóba utazott, hogy beszámoljon a Cristero-felkelésről, amely a mexikói kormány nyíltan szekuláris, antiklerikális, és katolikusellenes törvényei miatt robbant ki.

leondegrelle.jpg

Miután hazatért, 1930-ban átvette a Christus Rex nevű újság vezetését, amely irányítása alatt hatalmas sikereket ért el. Belépett a Katolikus Pártba is, de ott hamarosan szembekerült a konzervatív tagokkal. A Rex című lapot arra használta fel, hogy kritizálja a Katolikus Párt vezetését, és ezzel számos követőre (na meg persze ellenségre is) talált a párton belül. 1935. november 2-án a Kortrijk-puccs elnevezésű eseményen Degrelle és a követői megzavárták a katolikus párt vezetőinek találkozóját Kortrijkban ,korruptnak és hatástalannak ítélte őket, és lemondásukat követelték. Degrelle abban reménykedett, hogy befolyást szerez a Katolikus Pártban, de annak vezetői elfogadhatatlannak találták követeléseit. November 6-án a Katolikus Párt kizárta soraiból Degrelle-t.  Végül 1935-ben egy új politikai formációt hozott létre, a Katolikus Pártból kilépett tagokból: a Rex-et. A Rexista Párt a belga társadalom "erkölcsi megújulását" szorgalmazta a katolikus egyház dominanciáján, a korporatív társadalom kialakításán és a liberális demokrácia felszámolásán keresztül. A párt egyik fő ideológusa-Degrelle mellet-Jean Denis volt. Támogatták az integrizmust, amely a 19-20. század fordulóján a katolikus egyházon belül kialakult mozgalom volt, mely a hit integritása, épsége felett kívánt őrködni. A magán- és közélet minden kérdésére a hitből kívánt választ meríteni, a kultúra, a politika kérdéseit is az egyház közvetlen hatalma alá kívánta rendelni, a modern világhoz való alkalmazkodást mereven elutasította. A Rexista Párt elutasította a liberalizmust, a marxizmust és a kapitalizmust is, ehelyett a korporatív gazdasági rendszert tartotta ideálisnak, idealizálva a vidéki életet és a hagyományos családi értékeket. A mozgalom példának tekintette az olasz fasizmust, több elemét is átvette Mussolini gondolatainak. A párt rövid idő alatt sikerre tett szert. Ez köszönhető az egyre eszkaláló gazdasági válságnak, Degrelle remek retorikai képességeinek, és a jól működő propagandának. A mozgalom a csalódott választókat célozta meg, például a tradicionalista katolikusokat, a veteránokat, a kiskereskedőket és a munkanélkülieket.

dc23mag-8c6d170c-75bb-4fad-b369-138f09c3f780.png

A Rexista Párt zászlója

 

A Rex indult az 1936-os belga választásokon, ahol a szavazatok 11,5 százalékát szerezte meg. Ezzel az eredménnyel 202 képviselőházi helyből 21-et, a Szenátusban pedig 101-ből 8-at szerzett, így a Parlament negyedik legerősebb pártja lett a Munkáspárt, a Katolikus Párt és a Liberális Párt mögött. Viszont hozzá kell tenni, hogy a párt csak a katolikusok által lakott Vallóniában tudott sikereket elérni, Flandria tartomány szavazóit nem tudta megszólítani a Rex. Degrelle még ugyanebben az évben találkozott Hitlerrel és Mussolinival is, aki anyagilag is támogatta pártját. Degrelle csodálta Adolf Hitler hatalomra jutását, és fokozatosan utánozta a fasiszta politikusok stílusát is. Degrelle az 1937. áprilisi brüsszeli időközi választáson indult a Katolikus Párt miniszterelnöke, Paul van Zeeland ellen, akit – a rexista győzelem meghiúsításának reményében – minden más párt, köztük még a kommunisták is támogattak. Degrelle döntő vereséget szenvedett: a szavazatok mindössze 20 százalékát szerezte meg. Ezt követően a Degrelle egyre jobban parlamentarizmus ellenes lett, és egyre jobban kezdett szimpatizálni Adolf Hitlerrel, ennek hatására bekerült a párt programjába az antiszemitizmus is.

unnamed.jpg

Az 1939-es választásokon a többi párt erőteljes propagandát fejtett ki a Rex ellen, ami meg is hozta az eredményét: a párt a szavazatok csupán 4,4%-át szerezte meg. Még ebben az évben, 1939. szeptember 1-én tört ki a II. világháború. Belgium semleges maradt, és a semlegességét eleinte Degrelle is támogatta. Azonban 1940. május 10-én a Wehrmacht lerohanta Belgiumot. A Rexista Párt darabjaira hullott. Egyesek ellenezték, mások viszont üdvözülték a német megszállást. Az utóbbiak közé tartozott Degrelle is, akit németekkel való kollaborációja miatt Franciaországba internáltak. Belgium kapitulációja után, július 30-án tért vissza Brüsszelbe, és újraszervezte a pártot. 1941-re a belga vezetők, köztük Degrelle is rájöttek, hogy a háború nem fog hamarosan véget érni, és amíg tart, a németek semmilyen hatalmat nem ruháznak át a belgákra.  Degrelle egyre inkább és nyilvánosan nácipárti lett, mígnem 1941. január 1-jén a Le Pays Réelben, majd január 6-i beszédében Degrelle kijelentette, hogy támogatja Belgium német megszállását. Ez szakadást eredményezett a párton belül, sok rexista náciellenes földalatti mozgalmaknak lett a tagja. A németeket azonban nem hatotta meg Degrelle nyilatkozata, Belgiumban a vallonokkal szemben sokkal inkább a flamandokat preferálták, ez pedig nyilván szúrta a pártvezér szemét. De Degrelle eldöntötte, hogy bizonyítani fog…
Folytatása következik...

A Rexista Párt himnusza

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása